Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, nemrégiben eszembe ötlött egy nem túl okos, ámde meglehetősen felelőtlen ötlet, ami nem volt más, mint hogy elmenjek Budapestről Szilvásváradra, anélkül, hogy egy fillért is költenék utazásra. Ezen természetesen nem lógást értek a vonaton, hát milyen dolog már az, hogy egyesek nem hajlandóak jegyet, neadjisten bérletet venni a tömegközlekedési eszközökre...
Gyalogosan vágtam neki az M3masnak péntek reggel 9 környékén. Az első 5 kilométeren jó ötletnek tűnt, gondoltam, úgyis mindjárt felvesz valaki. A harmincadik - ismétlem: a HARMINCADIK kilométer után meglehetősen kiábrándult voltam, és már-már elvesztettem a hitem az emberi jóakaratban és segítőkészségben, és pokolra kívántam azt az idiótát, aki kitalálta ezt az egész kétlábon-járást, mikor megállt az első ember az úton. Rendes fickó volt, elvitt egészen Gyöngyösig, útközben pedig kibeszéltük a világ nagy problémáit. Erről majd írok egy külön kis beszámolót alkalomadtán... Gyöngyösön bementem egy kocsmába, hogy megkérdezzem: merre tovább Eger felé? Na, itt aztán majdnem inamba szállt a bátorságom, mert amiket a kocsmárosnő - Timi - mesélt, már nem voltam annyira biztos benne, hogy hazajutok még élve. Adott ötszáz forintot, hogy busszal menjek tovább, de én csak kötöttem az ebet a karóhoz, és végülis gyalog indultam meg Eger felé. Kezdetben gyakorta a hátam mögé nézve, később nagyobb magabiztossággal haladtam tovább az úton. Mentem, mendegéltem, mígnem egyszercsak felbukkant egy kedvesebb "turbómagyar" illető egy szürke szedánnal. Megmondom őszintén, nem erre a csávóra számítottam az autó alapján. Amit vártam, az egy családapa vagy egy szerényebb üzletember volt, erre beülök, és egy naaaagy, kopaaaasz, negyvenes éveit taposó férfit pillantok meg, aki nagyban hallgatja gyönyörűbbnél gyönyörűbb magyar zenéit - csak példaként említem meg, hogy Divízió 88-ról van szó, vagy valami ahhoz hasonlóról, isten ne vegye bűnömül, hogy nem ismerem a ma népszerű neonáci bandák összes nagy slágerét. No, sebaj, elvitt Egerig, útközben kicsit mocskolódott, de azért legalább a szélvédőt nem köpködte tele maga előtt a nagy kormányszidalmazás közepette. Óh, Eger, csupa szép, csupa jó, csupa drága dolog helye. Nem szeretem a turistákat, mert ahol megjelennek, mindennek felmegy az ára, én meg ugye elég csóró vagyok. Találkoztam a buszpályaudvarra menet egy kedves punkkal, kevéske pénzemből 800 HUF-t folyékony kenyérre költöttünk. Itt jegyezném meg, hogy mennyire kedvelem a punkokat - róluk is szándékozok még írni. A legcsóróbb és legönzetlenebb emberek az országban tapasztalataim szerint, sokan mégis a külsejük alapján ítélik meg őket. No, haladjunk a történettel, mert sose érünk a végére... Egyerből gyalog indultam Szilvásváradra. Még oda is értem volna, ha valaki gyorsan felvesz autóval, de mivel nem tette senki, és időközben beesteledett, nem volt mit tenni, alvóhely után kellett néznem. Egy buszmegállónál álltam meg, amolyan BKV-s sémára készült a dolog, tehát fekvésre nem a legalkalmasabb. Lefekvés előtt felállítottam négy damilból készült csapdát, hátha fogok valami reggelit, de csalatkoznom kellett, egy ártatlan mókus vagy nyuszi se esett áldozatul a minden ravaszságot nélkülöző hurkaimnak. Az éjszakám... hmmm... Hát, hosszúnak hosszú volt, csak nem tudtam aludni. Meglepődtem, hogy májusban még ilyen hidegek az éjszakák. Meglepődtem, hogy szarvaskőn ennyi a kóborkutya. És azon is meglepődtem, hogy mekkora a forgalom ezen az Isten háta mögötti kis falun keresztül. Az már csak a hab volt a tortán, hogy valami vad is érdeklődött alkalmi táborhelyem után, és a megálló mögötti erdőben zörgött egy kicsit, de azt legalább jó hangosan. Szóval ennek a hosszú éjszakának fél4-4 körül véget vetettem, felszedtem a csapdákat, és elkezdtem sétálni, hogy ne fázzak annyira. 200 méterre ideiglenes , olcsó szálláshelyemnél egy sokkal alkalmasabb alvóhelyet találtam, ami négy oldalról szélvédett volt, tűzrakóhellyel és egy akkora paddal, amin kényelmesen elfértem volna minden holmimmal együtt. Hát, késő bánat... 5:15-kor ment vonat Szilvásváradra, azon ingyen utaztam, hála egy felettébb rendes - ámde kevéssé kötelességtudó - kalauznak, aki csupán megkérdezte, hova megyek, majd csatlakozott a vonatvezetőhőz. Szilvásváradon hideg volt a változatosság kedvéért, és még a viharfellegek is sűrűsödtek a fejem felett. Szerencsére a várt égiháború helyett csak egy kis záporocskácska szakadt a fejemre. Javára legyen mondva, hogy bár egy kicsit eláztam, frissítően hatott rám, és életem eddigi leszebb szivárványával ajándékozott meg. Az állomásra visszatérve szundítottam egy órácskát, majd egy kis cicamosdás után csináltam egy csúzlit. Sok hasznát nem vettem, de jól esett csinálni valamit 10:35-ig, mikorra is az osztályomnak meg kellett érkeznie az állomásra. Ők a divatosabb módon jöttek el idáig, és kb 20 órával kevesebbet utaztak. Egy darabig azzal szórakoztam, hogy észrevétlenül követtem őket. Vicces volt, jókat röhögcséltem magamban a sövény mögött, néhány járókelő furcsán nézett rám, de egyikük se hívta a rendőrséget... Mikor meguntam, felhívtam az ott álldogáló barátomat, és rekedtes hangon beleszóltam a telóba: "Norrrbiiii... Mi a kedvenc horrrorfilmed? ... Tudod mit? ... Fordulj meg..." Jó 10 másodpercet szakadt a röhögéstől, nem hitte volna, hogy tényleg lemegyek hozzájuk látogatóba. Egy osztálytársnőmet kishíján halálra rémítettem, ugyanis kémfotókat csináltam a gépemmel, és ő ezt észrevette. Ezekután odamentem az osztályhoz, megosztottam velük fantasztikus utazásom és éjszakám rövid történetét, és elmentem velük túrázni. Megnéztük az ősember barlangját, a Fátyol-vízesést, meg egyebeket. Visszafelé megpihentünk egy nagy réten, ott játszottunk, pihiztünk, talajtornáztunk, szóval jól elvoltunk. Lefelé jövet mindenki vonattal ment, de én a fogadalmamhoz híven jegyvásárlás helyett futva vágtam neki a távnak, és meg is vertem a vonatot 4 és fél kilométeren. A tüdőm majd kiköptem, de sikerült!!! Egy egész vonat drukkolt nekemXD Este a földön aludtam az osztály szálláshelyén, még fürödni is tudtam. Jól aludtam, durva 9 órát, és reggel jó kis izomlázzal ébredtem. Vettem reggelit a kisboltban, elbúcsúztam a 11c-től és gyalog vágtam neki a visszaútnak. Bélapátfalva után vettek csak fel 3 kilométerrel, úgyhogy az is jó kis túra volt, akkor már nem volt 100-as a lábam. Ott felvett egy fiatal pár, rendesek voltak, kicsit kérdezgettek, hogy mit csináltam, de inkább egymással beszélgettek. Eger északi oldalán, a Tesco-nál tettek ki. Mire innen eljutottam Eger déli oldalára, már erősen sántítottam bal lábra, mégse nagyon akart senki se megállni. Jó 5-6 kilométer gyaloglás után mégis felvett egy fickó, aki azzal nyitott, hogy ő hallgatag típus, és beszéljek nyugodtan, ő majd csak hallgat. Hát, sikerült előhoznom a legjobb formáját, végigbeszélte az utat Gyöngyösig, remek beszélgetőpartner volt, tájékozott, művelt, intelligens és barátságos. Megadta a telefonszámát, hogy ha Balassagyarmat felé túrázok egyszer, csörögjek rá, és meg van oldva a kajám meg a szállásom. Elvitt volna Hatvanig is, de Gyöngyösön beugrottam Timihez a kocsmába, visszaadtam az ötszáz pengőt, és elindultam újra az M3-mas felé. Elértem odáig, még sántikáltam is egy kicsit, de a lábfejem feladta a harcot, kiültem az autópálya szélén mezítláb stoppolni. Fél órát ücsörögtem, próbáltam számolni, hogy hány autó megy el mellettem, amiben volt hely, de hamar ráuntam, olyan 95284872554-nél abbahagytam a számolást. Végül egy kedves nyugdíjas néni vett fel egy Wartburggal, a nővérét ment meglátogatni Budapestre. Kicsit tájékozatlan volt és egyszerű lélek, de nagyon kedves, mosolygós és életvidám volt 79 éves korához képest. Felhozott az Andrássy útig, onnan pedig BKV-val jöttem - természetesen elítélendő módon ingyen:P.
Ez volna az én első "kiskalandom", nagyon élveztem, semmit se bántam meg, és megteszem máskor is, remélem!
