Kiskörút

Emberek odakint, itt a legújabb tudósítás egyenesen az én kis unalmas világomból! Összeszedtem magam, legyűrtem a lustaságom, hogy még azelőtt konvertálhassam pixelbetűkbe a múltheti kis túránkat Andris alias Aldum barátommal, mielőtt híresen rossz memóriám ismét cserbenhagy. Az ezt megelőző héten, kedden fent említett elsőtisztemmel útnak indultunk Budapestről, hogy kicsit körbejárjuk magyarországot autóstoppal. Eredetileg hétfőn indultunk volna, de aznap szülinapom alkalmából barátaim megleptek több, mint másfél tucat sörrel. Itt és most ezt szeretném nekik megköszönni, boldog vagyok, hogy ennyien szervezkedtek csak az én kedvemért:)

Kedden terveink szerint eljutottunk volna Miskolcig, esetleg Debrecenig, de legalábbis Egerig. Sajnos csalódnunk kellett, Cinkotától összesen egy ember vett fel minket, ő is csak pár kilométert vitt. Gödöllőn egy órán keresztül stoppoltunk, ráadásul elég jó helyen az én megítélésem szerint, de sajnos eredménytelenül... Busszal mentünk Hatvanba, hogy legalább Budapest agglomerációjától elszakadjunk, és normálisabban tudjunk stoppolni. Hatvanban ért utol minket az este, a városon kívül egy elhagyott kertben találtunk szállást, itt is csak a kerítés hiányosságait kihasználva. Éjjel felváltva őrködtünk, én kezdtem a műszakot, elméletben 2100-tól éjfélig, gyakorlatban 2036-tól 0100-ig. A sötétben eléggé unatkoztam, jegyzeteket íroggattam, csillagokat figyeltem, sündisznóra vadásztam, rendőröket lestem, hogy miattunk jöttek-e, szóval elütöttem valahogy az időt. Láttam hullócsillagot is, kívántam is, az még a jövő zenéje, hogy valóra válik-e:) Aldum elég nehezen aludt el, 2230-ig forgolódott. Váltás után hamar elaludtam, hogy 0300-kor ismét átvehessem a posztot.

Napkelte után ismét felkerekedtünk, módosítottuk az útitervet és Szolnok felé vettük az utunkat, ahol egy régi barátunkat terveztük felkeresni. Egy rutinos gyorshajtó vett fel minket, és egyből Szolnokig elvitt. Itt "megfürödtünk" a Zagyvában, kajáltunk, piáltunk, majd ceglédi átszállással Kecskemétre, a szép lányok városába stoppoltunk. Útközben hasznos tippeket kaptam utazók részére egyik sofőrünktől, aki fiatalabb korában szintén stoppolással, illetve mozgó vonatokra ugrálással foglalatoskodott unaloműzésből. Kecskeméten szökőkutaztunk, nyugtáztuk, hogy tényleg a szép lányok városába jutottunk, majd némi tépelődés után, hogy itt telepedjünk-e le és alapítsunk-e családot vagy menjünk tovább, az utóbbi mellett döntöttünk. Vesztünkre... Felvettek minket, és jó eséllyel egy dunaparti szabadstrandon tölthettük volna az éjszakát, amit vezetőnk ajánlott. Terveink azonban sajnos ismét dugába dőltek...

Éppen két autót előztünk, elöl egy teherautó ment, mögötte egy sedan. Már elkezdtünk előzni, mikor a személyautó bevágott elénk, minden jelzés vagy tükörbepillantás nélkül. Sofőrünk félrekapta a kormányt, a fékbe lépett, de sajnos nem sikerült időben megállnunk, az aszfaltot elhagyva a fékek nem sokat fogtak a sóderen és a füvőn. Egy 2 és fél-3 méter mély mezőgazdasági vízelvezető árokban kötöttünk ki. Hála a gondviselésnek és éber őrangyalainknak, illetve Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének, mindhárman be voltunk kötve, és csak könnyeb sérüléseket szenvedtünk - Aldumot és engem az öv húzott meg, a vezetőnek a keze sérült meg. A vétkes autós persze elhajtott, sőt, még a tanúk is... Megvártuk a rendőröket, mentőket, autómentőket, majd egy közeli csárdában szereztünk ingyenzuhanyt és szállást egy nádas tövében. Az őrködést hagytuk a fenébe, úgyse lát meg minket senki egy halastó mellett egy nádcsomó tövében éjjel. Álmunkat így is szúnyogok hada ostromolta.

Reggel ismét a nappal ébredtünk, és egy román utánfutós kocsi vett fel minket és szállított egészen Székesfehérvárig. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy kis pihenést, ezért vonattal elmentünk Velencére süttetni a hasunkat meg fürdeni. A MÁVot nem kenyerem kritizálni, csórók szegénykéim, de azért egy röpke háromnegyed órát kellett várnunk, míg találtak egy szabad mozdonyt. Velencén pihenőztünk, majd innen - bevallom, számomra is rejtélyes - úton Tatabányáig jutottunk két átszállással. Jóindulatú embereket mindenhol találni, egyik autós még az 1000 forintos térképét is nekünk akarta adni, de mi nem fogadtuk el. Tatabányán lángosoztunk, majd busszal jutottunk Aldum végállomásához, Tatára, a nagyszüleihez. Itt végre jól belaktunk, jót aludtunk, jót fürödtünk - nem feltétlenül ebben a sorrendben. Innen én másnap indultam tovább, egy autós elvitt Tatabányáig, itt kaját vettem, innivalót, és gyalog hagytam el a várost... Ti nem akarjátok látni Tatabánya keleti csücskét. Én se akarom többé. Pocsék hely. Az egyes út mellett indultam tovább, ha valaki csak pénzért tud magának szerelmet vásárolni, itt jó helyen jár... Az út mellett kilométer hosszan állnak a pillangók. Herceghalomig vitt el egy rendes, Gergő nevű srác, onnan pedig egy rendes, ámde memóriámnak hála ismeretlen nevű kopasz, jó zenét hallgató humanoid létforma, aki rendesen taposta a gázt, mivel fagylaltot vitt haza a gyerekeinek egy közepesen hőszigetelő hungarocell dobozban. A Határ útnál tett ki, innen metróval már gyerekjáték volt hazabliccel... ööö... hazamenni.

Körülbelül ez lenne a múlt hét eseményleírása röviden, idővel bővíteni fogom, mivel soksok dolgot nem írtam le, és szeretném megosztani a "hajónaplóban" leírtakat is (ez volt az útinaplónk).

Én is ott VOLTam ám!

Soproni utam végét a VOLT fesztivállal óhajtottam megkoronázni, szombatra volt jegyem, így a péntekről szombatra virradó éjszakát is el kellett töltenem valahogy. Tettem egy kis városnéző sétát, megnéztem, hol is van a fesztivál tulajdonképpeni bejárata, és kutattam, hogy hol lehet nyugodtan aludni anélkül, hogy az embert kirabolják álmában - nem igazán akartam 500 forintot fizetni a mávnak azért, hogy hat rövidke órára vigyázzanak a cuccomra. Ebből a célból egyébként bepróbálkoztam a helyi taxi diszpécsereinél, ők ugyanis egész éjjel ott voltak, de nem kellett pozitívan csalódnom a taxisokról kialakult negatív képben, képtelenek voltak engedni, hogy reggelig az irodájuk egyik eldugott sarkába lepakoljam azt a kevés cuccot, amit hordoztam. Hát, nem volt mit tenni, az éjszaka éjféltő hajnali 3-ig tartó időszakát egy a vasútállomáshoz közeli közparkban töltöttem el, irdatlan mennyiségű denevér légiútvonalának egy csomópontjában. Igen látványos volt, de az alvást nem könnyítették meg nekem. 2 körül egy srác jött oda hozzám, akiről azt hittem, hogy csak az éppen használatban lévő fényképezőmre pályázik, de mint kiderült, csak egy buliból jött ki levegőzni. Ádámnak hívják, lakott ő is Budapesten, így egész jól összespanoltunk. 3 után nem sokkal betértem az akkor nyitó vasúti váróterembe, de meglepetésemre tömeg fogadott - hát igen, megfeledkeztem a fesztiválról, épp a harmadik nap végén járt a dolog, így sokan már leléptek. Miután elment a vonat, egész kényelmesen rádőltem a cuccomra - amiben korábban rendezkedtem egy kicsit, hogy a drága dolgok kerüljenek alulra - és szunyáltam még egy kicsit.

Hajnalhasadtakor jártam még egyet, beszereztem a reggelimet, megfürödtem egy utcai ivókútnál, fogat mostam, és mire ezekkel végeztem, útnak is indulhattam beváltani a jegyemet karszalagra. Menet közben találkoztam néhány berzsenyis ismerősömmel, akik még az előző nap viszontagságait pihenték ki egy helyi lakos háza előtti domboldalon. Dumáltam velük kicsit, jegyet váltottam, és egyikük hagyta, hogy a sátrában pakoljam le a cuccaimat. Eztán bementünk a fesztiválra... Volt ott minden: drága sör, ingyensör, csocsó... Najó, nem minden, sőt, egyelőre csak ezek. Dél felé nyitott a legtöbb dolog, ekkor Vanccsal - akinek a sátrába pakolhattam nyertünk egyegy napszemüveget álbajusszal és fánkot. Ezekkel felszerelkezve mentünk le a vasútállomásra érkező osztálytársaim és ismerősöm elé. Természetesen senki se röhögött ki minket lefelé menet, amint Magnumot és Poirot-t mímelő bajusszal, napszemüvegben ereszkedtünk lefelé a domboldalon, milyen jóérzésű ember is tenne ilyet?!XD Bővült társasággal tértünk meg a helyszínre, és egyből fel is mértük a terepet. Kettőkor befesttettük a hajunkat szőkére, ezért cserébe egy-egy doboz Soproni Szőke ciklon volt a jutalmunk. Itt egy kép, ami megmutatja, hogy hogy nem fogok kinézni soha többé:



Kis kitérő:Figyelem!!! A Soproni Szőke ciklon csak INGYEN fogyasztható! Bárminemű pénzköltés erre a "sörre" felesleges és kerülendő!

Később még öten "sörbarátkoztunk" - ez azt takarja, hogy egymáshoz kötnek minket és időről időre sört kapunk ezért. Így megkötözve karaokeztunk, épp végszóra érkeztünk, és ha az előttünk lévő két srác nem jófej velünk, már színpadra se léphettünk volna. Szerencsére jófejek voltak, hála ennek 7-en énekeltük végig a Mennyország tourist-ot - közepes sikert elkönyvelve. xD
Az estéről már csak címszavakban tudnék beszélni, úgymint Bunjee jumping - nem nekemXD, Marilyn Manson mellbimbója - hála az égnek ez se nekem, Quimby, pogó - ami nem egy kényelmes dolog, ha még egy csaj is ül az ember nyakábanxD, tánc, szabadban alvás, 5 főre 3 hálózsák, stbstb... Így zárult életem első - és remélem, nem az utolsó - VOLT fesztiválja.

Hazautam története rövid és velős: Sopron határában felvett egy srác, elvitt egy jó 30 kilóméteren, majd itt egy buszmegállóban vett fel a fesztivál egyik szervezője, aki épp Budapestre tartott. Neki is hálásan köszönöm a fuvart meg azt az üveg vizet, amit vett nekem, és természetesen mindezekelőtt a társaságát. Ez volna röviden és tömören az én második Kiskalandom, amit remélhetőleg még a közeljövőben egy harmadik követ majd!

Addig is kellemes és élménydús nyarat minden humanoid élőlénynek, aki tud olvasni, és érti a nyelvet!!

Kiskaland 2.0

Derűs napot minden kedves olvasónak, akikről biztosan tudom, hogy legalább 3man vannak (pontosság kedvéért 4en), eljött ismét az idő, mikor végtelen lustaságomat legyőzve ismét írok valamit ebbe a blogba. Mindenesetre mesélnivaló akad. Az előző bejegyzésben, az előzetesben leírt útvonalon terveztem utazgatni. Na, ez kicsit megváltozott:D

A Bécsi úton indultam el, ez a 10es útra vezet. A híres-nevezetes BKV-stílusomban vágtam neki az útnak, így eljutottam a Solymári MadarasTescóig, itt kezdtem meg az érdemi stoppolást. Lesétáltam az útra, és kinyújtottam a kezem, de az eredmény még engem is meglepett, egyből az első autós felvett. Rövid kis utak következtek, mivel senki se tudott két falunál nagyobb távolságra elvinni egyelőre(!!!), lassan-lassan haladtam tehát csak célom felé, de minek is siettem volna, hisz csak másnap reggel 8-ra terveztem a Sopronba érést. Még délelőtt értem Tátra, ahol meglepett az a közvetlen vendégszeretet, amivel egy idős bácsi fogadott, mikor megkérdeztem tőle, hogy messze van-é még a falu/város/község vagy mittudoménmi vége. Erre ő kedvesen válaszolt, majd beinvitált, hogy kóstoljam meg finom háztáji borját. C-kategóriás horrorfilmek, thrillerek és krimik hosszú listája pörgött le a szemem előtt, de a forró, fárasztó úton egy hűsítő fröccs lehetősége elfeledtette velem az óvatosság fogalmát, és mint kiderült, jól tette. Ittam egy kis vörösbort, egy kis fehérbort, egy kis pincehideg kevert bort, és indulás előtt egy jó nagy marék házi almával is gazdagabb lettem, ami igazán jól jött napi ételadagom rövid életét tekintve.

Továbbmentem tehát, és sikerült felvetetnem magam a tátmelletti temetőt elhagyva. Innen még két falut tudtam magam mögött hagyni egy stoppal, így - ha jól emlékszem - Lábatlanba érkeztem. Innen egy falunyi séta után vett fel a világ egyik legjobb arc autósa, akit mostantól nevezzünk mondjuk az egyszerűség kedvéért B.E-nek. Namármost, ha valaki stoppol, örül, hogy egyáltalán megáll valaki... Ha az illetőnek sportkocsija van, akkor a stoppos mégjobban örül... Ha a sportkocsiban légkondi és egy hatalmas arc ember van, akkor a stoppos nem véletlenül talált Leányvár közepén egy négylevelű lóherét telefonálás közben... B.E. egy körülbelül 40 éves emberke, akinek egy 20 éves országúti kalandor lelke költözött a testébe. Meg tudtam érteni, hogy miért szeret ennyire vezetni, a gép stílusos, gyors, és nagyon kényelmes volt... Milyen is lehetne még egy Mazda MX5 cabrio? Először úgy nézett ki, hogy elvisz Győrig, és akkor boldogan, hogy a fél utat egyben megtettem, kiszállok és stoppolok tovább a 85-ösön. A dolgok azonban nem így alakultak... Először meglátogattuk Komáromot, itt körbekocsikáztuk a várost, útitársam megmutatta a város nevezetességeit, szebb részeit. Ezután Győr felé vettük az irányt, de még mielőtt odaértünk volna, felajánlotta, hogy elvisz egészen Sopronig. Ámélkodtam, hogy milyen emberek vannak még a világon, és továbbmentünk. Fertőszentmiklósnál megkérdezte, hogy sok időm van-e még? Mondtam, rengeteg, másnap reggelre kell ott lennem, és ekkor még csak délután 4 óra körül járhatott az idő. Következő kérdés: van-é nálam személyigazolvány? Persze, hogy van, különben hogy azonosítanák a hullámat? És az utolsó kérdés, amit még a történelem során nem kérdeztek stoppostól: Nincs kedved kinézni Ausztriába a Fertőtó partjára? Hát, mit ne mondjak, volt kedvem... Podesdorf szép hely, szép tóparttal, sok német anyanyelvűvel - a német sose volt az erősségem. Kicsit lógattuk a lábunkat a mólóról, dumálgattunk, majd Sopron felé vettük az utunkat. Útközben még leszidott, hogy miért nem szóltam korábban, hogy nincs sátram meg gázfőzőm, mert akkor azt is adott volna. Hát igen, úgy néz ki, megéri bízni az emberekben, mert ha nem stoppoltam volna, nem ismerek meg egy ekkora jó arc embert, az ziher...

Itt, eme sorokban szeretném mégegyszer megköszönni az engem felvevőknek, hogy segítségükkel még egy soproni városnézésre is volt időm este, sőt, egy kicsit még aludni is tudtam... de erről inkább a következő beszámolóban írok röviden!

Kiskaland 2.0 - Előzetes

Na, emberek és egyéb kreatúrák, kik ide tévedtek... Holnap indul a Kiskaland folytatása - kisebb szünet után ismét. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon várom. Az útvonal Komárom-Esztergom-Sopron. Ha valaki arrafelé autózik, nyugodtan felvehet;) Kellemes további élést mindenkinek!