Furcsa dolgok

Rendhagyó cikket írok most ide, mert ennek a blognak nem az volt a célja, hogy magamról beszéljek, elmondjam, milyenek fantasztikus hétköznapjaim, hanem az, hogy ha valami különleges és esetleg bizarr, neadjisten hasznos kis történetet kerül elém vagy történik meg velem, azt leírjam a Jövő Nemzedék okulására. Nem is azért, hogy végeláthatatlan összetett mondatokat írjak. Van ez így, nem mindig megy minden arra, amerre elindult.
Ma egy egészen hétköznapi csoda történetét mesélem el, ami velem történt-történik-történni fog. Körülbelül 3 hónapja összejöttem azzal a lánnyal, aki az életem értelmévé vált. Fene se gondolta volna, hogy ilyen érzéseket is ki lehet csikarni emberekből, hát még belőlem... Megnyíltunk egymás előtt már nagyon hamar, és - tudom, furcsa, és nehezen lehet komolyan venni - Ő az, akivel el tudom képzelni, hogy leélem a teljes életemet. Sokkoló, hogy az ember csak éldegél, nem érez sok felelősséget senki irányába, és hirtelen elkezd aggódni valakiért, sőt, magáért, nehogy baja essen vagy valaki megcsípje, amitől felébredne ebből az álomból. Érzem, hogy megváltozok, és egyáltalán nem zavar. A környezetemet se nagyon zavarja már a dolog, pedig eleinte igencsak meg voltak sértődve a számukra kiutalt idő radikális megrövidülése miatt. De ez is rendeződött, sőt, lassacskán barátnőm szülei is beletörődnek, hogy a kislányukat nem megrontani akarják, hanem szeretni.
Szép dolog a szerelem, olvastam róla elég sokat régebben, sőt, már hittem is azt, hogy érzem. Minden esetben meg is tudtam magyarázni vonzalmam okát. Aztán történt ez az ominózus három hónappal ezelőtti eset... Rájöttem, hogy a szerelmet nem lehet megmagyarázni, leírni. Egyszerűen és feltétlenül kitartok mellette, szinte fizikai fájdalommal jár, ha nincs velem. Hát igen, bizonyára feltűnt, hogy írási stílusom is megváltozott kissé, elég nyálas lett... XD Nem tehetek róla, előjött a romantikus énem...
Na, szóval ennyi lenne ez az "élménybeszámoló". Tapasztalat nekem, de nem sokat segít azon, aki csak olvassa, emiatt is rendhagyó ez a postocska. :)

Ui.
Asszem, visszatérek a blogoláshoz, és élménybeszámolók helyett mindenféle hülyeséget fogok írni, meg néha talán egy-két cikket arról, hogy milyen nehéz és szar ez az élet - másoknak.XD (Igen, ez még nem pusztult ki belőlem...XD)

Uui.
Elindul nemsokára egy kísérleti jellegű folytatásos történet, várja olvasóit és kritikusait. Egyelőre 3 részt tervezek, ha nem jön be, törlöm, ha bejön vkinek, akkor folytatom.

...ujra

HÁHÁHÁÁÁÁ, már azt hittétek, meghaltam, mi? Hogy kukacok rágják a testem, he? Nos, tévedtetek, és nemsoká újra erőm teljében térek vissza, hogy ne legyen többé nyugtotok!!! Nem ismerek kegyelmet, haragom lesújt majd, és nem lesz hova rejtőznötök felgyülemlett frusztrációm és dühöm elől! Eljöttek a világ végnapjai, és már semmit se tehettek!!! MUHAHAHAHAAAAA...XD

Kiskörút

Emberek odakint, itt a legújabb tudósítás egyenesen az én kis unalmas világomból! Összeszedtem magam, legyűrtem a lustaságom, hogy még azelőtt konvertálhassam pixelbetűkbe a múltheti kis túránkat Andris alias Aldum barátommal, mielőtt híresen rossz memóriám ismét cserbenhagy. Az ezt megelőző héten, kedden fent említett elsőtisztemmel útnak indultunk Budapestről, hogy kicsit körbejárjuk magyarországot autóstoppal. Eredetileg hétfőn indultunk volna, de aznap szülinapom alkalmából barátaim megleptek több, mint másfél tucat sörrel. Itt és most ezt szeretném nekik megköszönni, boldog vagyok, hogy ennyien szervezkedtek csak az én kedvemért:)

Kedden terveink szerint eljutottunk volna Miskolcig, esetleg Debrecenig, de legalábbis Egerig. Sajnos csalódnunk kellett, Cinkotától összesen egy ember vett fel minket, ő is csak pár kilométert vitt. Gödöllőn egy órán keresztül stoppoltunk, ráadásul elég jó helyen az én megítélésem szerint, de sajnos eredménytelenül... Busszal mentünk Hatvanba, hogy legalább Budapest agglomerációjától elszakadjunk, és normálisabban tudjunk stoppolni. Hatvanban ért utol minket az este, a városon kívül egy elhagyott kertben találtunk szállást, itt is csak a kerítés hiányosságait kihasználva. Éjjel felváltva őrködtünk, én kezdtem a műszakot, elméletben 2100-tól éjfélig, gyakorlatban 2036-tól 0100-ig. A sötétben eléggé unatkoztam, jegyzeteket íroggattam, csillagokat figyeltem, sündisznóra vadásztam, rendőröket lestem, hogy miattunk jöttek-e, szóval elütöttem valahogy az időt. Láttam hullócsillagot is, kívántam is, az még a jövő zenéje, hogy valóra válik-e:) Aldum elég nehezen aludt el, 2230-ig forgolódott. Váltás után hamar elaludtam, hogy 0300-kor ismét átvehessem a posztot.

Napkelte után ismét felkerekedtünk, módosítottuk az útitervet és Szolnok felé vettük az utunkat, ahol egy régi barátunkat terveztük felkeresni. Egy rutinos gyorshajtó vett fel minket, és egyből Szolnokig elvitt. Itt "megfürödtünk" a Zagyvában, kajáltunk, piáltunk, majd ceglédi átszállással Kecskemétre, a szép lányok városába stoppoltunk. Útközben hasznos tippeket kaptam utazók részére egyik sofőrünktől, aki fiatalabb korában szintén stoppolással, illetve mozgó vonatokra ugrálással foglalatoskodott unaloműzésből. Kecskeméten szökőkutaztunk, nyugtáztuk, hogy tényleg a szép lányok városába jutottunk, majd némi tépelődés után, hogy itt telepedjünk-e le és alapítsunk-e családot vagy menjünk tovább, az utóbbi mellett döntöttünk. Vesztünkre... Felvettek minket, és jó eséllyel egy dunaparti szabadstrandon tölthettük volna az éjszakát, amit vezetőnk ajánlott. Terveink azonban sajnos ismét dugába dőltek...

Éppen két autót előztünk, elöl egy teherautó ment, mögötte egy sedan. Már elkezdtünk előzni, mikor a személyautó bevágott elénk, minden jelzés vagy tükörbepillantás nélkül. Sofőrünk félrekapta a kormányt, a fékbe lépett, de sajnos nem sikerült időben megállnunk, az aszfaltot elhagyva a fékek nem sokat fogtak a sóderen és a füvőn. Egy 2 és fél-3 méter mély mezőgazdasági vízelvezető árokban kötöttünk ki. Hála a gondviselésnek és éber őrangyalainknak, illetve Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének, mindhárman be voltunk kötve, és csak könnyeb sérüléseket szenvedtünk - Aldumot és engem az öv húzott meg, a vezetőnek a keze sérült meg. A vétkes autós persze elhajtott, sőt, még a tanúk is... Megvártuk a rendőröket, mentőket, autómentőket, majd egy közeli csárdában szereztünk ingyenzuhanyt és szállást egy nádas tövében. Az őrködést hagytuk a fenébe, úgyse lát meg minket senki egy halastó mellett egy nádcsomó tövében éjjel. Álmunkat így is szúnyogok hada ostromolta.

Reggel ismét a nappal ébredtünk, és egy román utánfutós kocsi vett fel minket és szállított egészen Székesfehérvárig. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy kis pihenést, ezért vonattal elmentünk Velencére süttetni a hasunkat meg fürdeni. A MÁVot nem kenyerem kritizálni, csórók szegénykéim, de azért egy röpke háromnegyed órát kellett várnunk, míg találtak egy szabad mozdonyt. Velencén pihenőztünk, majd innen - bevallom, számomra is rejtélyes - úton Tatabányáig jutottunk két átszállással. Jóindulatú embereket mindenhol találni, egyik autós még az 1000 forintos térképét is nekünk akarta adni, de mi nem fogadtuk el. Tatabányán lángosoztunk, majd busszal jutottunk Aldum végállomásához, Tatára, a nagyszüleihez. Itt végre jól belaktunk, jót aludtunk, jót fürödtünk - nem feltétlenül ebben a sorrendben. Innen én másnap indultam tovább, egy autós elvitt Tatabányáig, itt kaját vettem, innivalót, és gyalog hagytam el a várost... Ti nem akarjátok látni Tatabánya keleti csücskét. Én se akarom többé. Pocsék hely. Az egyes út mellett indultam tovább, ha valaki csak pénzért tud magának szerelmet vásárolni, itt jó helyen jár... Az út mellett kilométer hosszan állnak a pillangók. Herceghalomig vitt el egy rendes, Gergő nevű srác, onnan pedig egy rendes, ámde memóriámnak hála ismeretlen nevű kopasz, jó zenét hallgató humanoid létforma, aki rendesen taposta a gázt, mivel fagylaltot vitt haza a gyerekeinek egy közepesen hőszigetelő hungarocell dobozban. A Határ útnál tett ki, innen metróval már gyerekjáték volt hazabliccel... ööö... hazamenni.

Körülbelül ez lenne a múlt hét eseményleírása röviden, idővel bővíteni fogom, mivel soksok dolgot nem írtam le, és szeretném megosztani a "hajónaplóban" leírtakat is (ez volt az útinaplónk).

Én is ott VOLTam ám!

Soproni utam végét a VOLT fesztivállal óhajtottam megkoronázni, szombatra volt jegyem, így a péntekről szombatra virradó éjszakát is el kellett töltenem valahogy. Tettem egy kis városnéző sétát, megnéztem, hol is van a fesztivál tulajdonképpeni bejárata, és kutattam, hogy hol lehet nyugodtan aludni anélkül, hogy az embert kirabolják álmában - nem igazán akartam 500 forintot fizetni a mávnak azért, hogy hat rövidke órára vigyázzanak a cuccomra. Ebből a célból egyébként bepróbálkoztam a helyi taxi diszpécsereinél, ők ugyanis egész éjjel ott voltak, de nem kellett pozitívan csalódnom a taxisokról kialakult negatív képben, képtelenek voltak engedni, hogy reggelig az irodájuk egyik eldugott sarkába lepakoljam azt a kevés cuccot, amit hordoztam. Hát, nem volt mit tenni, az éjszaka éjféltő hajnali 3-ig tartó időszakát egy a vasútállomáshoz közeli közparkban töltöttem el, irdatlan mennyiségű denevér légiútvonalának egy csomópontjában. Igen látványos volt, de az alvást nem könnyítették meg nekem. 2 körül egy srác jött oda hozzám, akiről azt hittem, hogy csak az éppen használatban lévő fényképezőmre pályázik, de mint kiderült, csak egy buliból jött ki levegőzni. Ádámnak hívják, lakott ő is Budapesten, így egész jól összespanoltunk. 3 után nem sokkal betértem az akkor nyitó vasúti váróterembe, de meglepetésemre tömeg fogadott - hát igen, megfeledkeztem a fesztiválról, épp a harmadik nap végén járt a dolog, így sokan már leléptek. Miután elment a vonat, egész kényelmesen rádőltem a cuccomra - amiben korábban rendezkedtem egy kicsit, hogy a drága dolgok kerüljenek alulra - és szunyáltam még egy kicsit.

Hajnalhasadtakor jártam még egyet, beszereztem a reggelimet, megfürödtem egy utcai ivókútnál, fogat mostam, és mire ezekkel végeztem, útnak is indulhattam beváltani a jegyemet karszalagra. Menet közben találkoztam néhány berzsenyis ismerősömmel, akik még az előző nap viszontagságait pihenték ki egy helyi lakos háza előtti domboldalon. Dumáltam velük kicsit, jegyet váltottam, és egyikük hagyta, hogy a sátrában pakoljam le a cuccaimat. Eztán bementünk a fesztiválra... Volt ott minden: drága sör, ingyensör, csocsó... Najó, nem minden, sőt, egyelőre csak ezek. Dél felé nyitott a legtöbb dolog, ekkor Vanccsal - akinek a sátrába pakolhattam nyertünk egyegy napszemüveget álbajusszal és fánkot. Ezekkel felszerelkezve mentünk le a vasútállomásra érkező osztálytársaim és ismerősöm elé. Természetesen senki se röhögött ki minket lefelé menet, amint Magnumot és Poirot-t mímelő bajusszal, napszemüvegben ereszkedtünk lefelé a domboldalon, milyen jóérzésű ember is tenne ilyet?!XD Bővült társasággal tértünk meg a helyszínre, és egyből fel is mértük a terepet. Kettőkor befesttettük a hajunkat szőkére, ezért cserébe egy-egy doboz Soproni Szőke ciklon volt a jutalmunk. Itt egy kép, ami megmutatja, hogy hogy nem fogok kinézni soha többé:



Kis kitérő:Figyelem!!! A Soproni Szőke ciklon csak INGYEN fogyasztható! Bárminemű pénzköltés erre a "sörre" felesleges és kerülendő!

Később még öten "sörbarátkoztunk" - ez azt takarja, hogy egymáshoz kötnek minket és időről időre sört kapunk ezért. Így megkötözve karaokeztunk, épp végszóra érkeztünk, és ha az előttünk lévő két srác nem jófej velünk, már színpadra se léphettünk volna. Szerencsére jófejek voltak, hála ennek 7-en énekeltük végig a Mennyország tourist-ot - közepes sikert elkönyvelve. xD
Az estéről már csak címszavakban tudnék beszélni, úgymint Bunjee jumping - nem nekemXD, Marilyn Manson mellbimbója - hála az égnek ez se nekem, Quimby, pogó - ami nem egy kényelmes dolog, ha még egy csaj is ül az ember nyakábanxD, tánc, szabadban alvás, 5 főre 3 hálózsák, stbstb... Így zárult életem első - és remélem, nem az utolsó - VOLT fesztiválja.

Hazautam története rövid és velős: Sopron határában felvett egy srác, elvitt egy jó 30 kilóméteren, majd itt egy buszmegállóban vett fel a fesztivál egyik szervezője, aki épp Budapestre tartott. Neki is hálásan köszönöm a fuvart meg azt az üveg vizet, amit vett nekem, és természetesen mindezekelőtt a társaságát. Ez volna röviden és tömören az én második Kiskalandom, amit remélhetőleg még a közeljövőben egy harmadik követ majd!

Addig is kellemes és élménydús nyarat minden humanoid élőlénynek, aki tud olvasni, és érti a nyelvet!!

Kiskaland 2.0

Derűs napot minden kedves olvasónak, akikről biztosan tudom, hogy legalább 3man vannak (pontosság kedvéért 4en), eljött ismét az idő, mikor végtelen lustaságomat legyőzve ismét írok valamit ebbe a blogba. Mindenesetre mesélnivaló akad. Az előző bejegyzésben, az előzetesben leírt útvonalon terveztem utazgatni. Na, ez kicsit megváltozott:D

A Bécsi úton indultam el, ez a 10es útra vezet. A híres-nevezetes BKV-stílusomban vágtam neki az útnak, így eljutottam a Solymári MadarasTescóig, itt kezdtem meg az érdemi stoppolást. Lesétáltam az útra, és kinyújtottam a kezem, de az eredmény még engem is meglepett, egyből az első autós felvett. Rövid kis utak következtek, mivel senki se tudott két falunál nagyobb távolságra elvinni egyelőre(!!!), lassan-lassan haladtam tehát csak célom felé, de minek is siettem volna, hisz csak másnap reggel 8-ra terveztem a Sopronba érést. Még délelőtt értem Tátra, ahol meglepett az a közvetlen vendégszeretet, amivel egy idős bácsi fogadott, mikor megkérdeztem tőle, hogy messze van-é még a falu/város/község vagy mittudoménmi vége. Erre ő kedvesen válaszolt, majd beinvitált, hogy kóstoljam meg finom háztáji borját. C-kategóriás horrorfilmek, thrillerek és krimik hosszú listája pörgött le a szemem előtt, de a forró, fárasztó úton egy hűsítő fröccs lehetősége elfeledtette velem az óvatosság fogalmát, és mint kiderült, jól tette. Ittam egy kis vörösbort, egy kis fehérbort, egy kis pincehideg kevert bort, és indulás előtt egy jó nagy marék házi almával is gazdagabb lettem, ami igazán jól jött napi ételadagom rövid életét tekintve.

Továbbmentem tehát, és sikerült felvetetnem magam a tátmelletti temetőt elhagyva. Innen még két falut tudtam magam mögött hagyni egy stoppal, így - ha jól emlékszem - Lábatlanba érkeztem. Innen egy falunyi séta után vett fel a világ egyik legjobb arc autósa, akit mostantól nevezzünk mondjuk az egyszerűség kedvéért B.E-nek. Namármost, ha valaki stoppol, örül, hogy egyáltalán megáll valaki... Ha az illetőnek sportkocsija van, akkor a stoppos mégjobban örül... Ha a sportkocsiban légkondi és egy hatalmas arc ember van, akkor a stoppos nem véletlenül talált Leányvár közepén egy négylevelű lóherét telefonálás közben... B.E. egy körülbelül 40 éves emberke, akinek egy 20 éves országúti kalandor lelke költözött a testébe. Meg tudtam érteni, hogy miért szeret ennyire vezetni, a gép stílusos, gyors, és nagyon kényelmes volt... Milyen is lehetne még egy Mazda MX5 cabrio? Először úgy nézett ki, hogy elvisz Győrig, és akkor boldogan, hogy a fél utat egyben megtettem, kiszállok és stoppolok tovább a 85-ösön. A dolgok azonban nem így alakultak... Először meglátogattuk Komáromot, itt körbekocsikáztuk a várost, útitársam megmutatta a város nevezetességeit, szebb részeit. Ezután Győr felé vettük az irányt, de még mielőtt odaértünk volna, felajánlotta, hogy elvisz egészen Sopronig. Ámélkodtam, hogy milyen emberek vannak még a világon, és továbbmentünk. Fertőszentmiklósnál megkérdezte, hogy sok időm van-e még? Mondtam, rengeteg, másnap reggelre kell ott lennem, és ekkor még csak délután 4 óra körül járhatott az idő. Következő kérdés: van-é nálam személyigazolvány? Persze, hogy van, különben hogy azonosítanák a hullámat? És az utolsó kérdés, amit még a történelem során nem kérdeztek stoppostól: Nincs kedved kinézni Ausztriába a Fertőtó partjára? Hát, mit ne mondjak, volt kedvem... Podesdorf szép hely, szép tóparttal, sok német anyanyelvűvel - a német sose volt az erősségem. Kicsit lógattuk a lábunkat a mólóról, dumálgattunk, majd Sopron felé vettük az utunkat. Útközben még leszidott, hogy miért nem szóltam korábban, hogy nincs sátram meg gázfőzőm, mert akkor azt is adott volna. Hát igen, úgy néz ki, megéri bízni az emberekben, mert ha nem stoppoltam volna, nem ismerek meg egy ekkora jó arc embert, az ziher...

Itt, eme sorokban szeretném mégegyszer megköszönni az engem felvevőknek, hogy segítségükkel még egy soproni városnézésre is volt időm este, sőt, egy kicsit még aludni is tudtam... de erről inkább a következő beszámolóban írok röviden!

Kiskaland 2.0 - Előzetes

Na, emberek és egyéb kreatúrák, kik ide tévedtek... Holnap indul a Kiskaland folytatása - kisebb szünet után ismét. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon várom. Az útvonal Komárom-Esztergom-Sopron. Ha valaki arrafelé autózik, nyugodtan felvehet;) Kellemes további élést mindenkinek!

Punkok - A társadalom kritikusai

Korábbi kis beszámolómban meséltem, hogy bírom a punkokat. Nos, erre szeretnék ma magyarázatot adni. Nos, először elmesélném, hogy hogy találkoztam először szemtől szemben velük. Egy barátommal elmentünk egy parkba gitározni. Békésen gitározgattunk, és ott iszogatott a közelünkben a társaságuk. Nem sok tapasztalatunk volt eddig velük, ezért kissé gyanakodva pillantgattunk feléjük, hátha belénk kötnek, ugye Pestszentlőrincen ez megeshet. Nos, mikor ketten elindultak felénk, beigazolódni láttuk félelmeinket, de kellemesen csalatkoznunk kellett, mikor elkezdtünk dumálni velük. Azzal kezdték, hogy meginvitáltak minket a társaságukba. Ekkor még nem aludt el teljesen a gyanakvásom, hiába, az előítéleteim rabja vagyok... Aztán megkínáltak minket cigivel -, amit nem fogadtunk el, lévén akkor még egyikünk se dohányzott - és borral. A bor pocsék volt, de a hangulat remek volt köztük, beszélgettünk zenéről, arról, hogy a legtöbb ember hogy áll hozzájuk, meg mindenféléről. Nagyon nyitott, toleráns és barátkozó társaság volt, persze mind csórók, ahogy az egy tisztességes punkhoz illik, mégse fukarkodtak a kevéske cigijükkel és borukkal (észrevette már valaki, milyen hülyén néz ki ez a szó leírva??!!). Barátságos gesztusaikat néhányan talán csúfolódásnak néznék, de higgyétek el, őszinte tagjai ők a társadalomnak.
Másik tapasztalatom: régi ismerősöm punk lett. Azelőtt egy 10forintost is csak 22,41%-os kamatra adott volna, most meg úgy osztogatja a cigijét, mint egy tüdőrákos irgalmas szamaritánus. Szóval a punkok az általam leginkább kedvelt társadalmi osztály. Persze nem belőlük él az ország, de örülök, hogy vannak olyanok, akiknek fő elvei közé tartozik az önzetlenség.
Ennyi lenne a móka mára, holnap talán megosztom veletek, hogy miért nem jó a cigaretta:P Ne annak higgyetek, akik még sose cigiztek, tapasztalatból beszélek.

Az első "Kiskaland"

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, nemrégiben eszembe ötlött egy nem túl okos, ámde meglehetősen felelőtlen ötlet, ami nem volt más, mint hogy elmenjek Budapestről Szilvásváradra, anélkül, hogy egy fillért is költenék utazásra. Ezen természetesen nem lógást értek a vonaton, hát milyen dolog már az, hogy egyesek nem hajlandóak jegyet, neadjisten bérletet venni a tömegközlekedési eszközökre...
Gyalogosan vágtam neki az M3masnak péntek reggel 9 környékén. Az első 5 kilométeren jó ötletnek tűnt, gondoltam, úgyis mindjárt felvesz valaki. A harmincadik - ismétlem: a HARMINCADIK kilométer után meglehetősen kiábrándult voltam, és már-már elvesztettem a hitem az emberi jóakaratban és segítőkészségben, és pokolra kívántam azt az idiótát, aki kitalálta ezt az egész kétlábon-járást, mikor megállt az első ember az úton. Rendes fickó volt, elvitt egészen Gyöngyösig, útközben pedig kibeszéltük a világ nagy problémáit. Erről majd írok egy külön kis beszámolót alkalomadtán... Gyöngyösön bementem egy kocsmába, hogy megkérdezzem: merre tovább Eger felé? Na, itt aztán majdnem inamba szállt a bátorságom, mert amiket a kocsmárosnő - Timi - mesélt, már nem voltam annyira biztos benne, hogy hazajutok még élve. Adott ötszáz forintot, hogy busszal menjek tovább, de én csak kötöttem az ebet a karóhoz, és végülis gyalog indultam meg Eger felé. Kezdetben gyakorta a hátam mögé nézve, később nagyobb magabiztossággal haladtam tovább az úton. Mentem, mendegéltem, mígnem egyszercsak felbukkant egy kedvesebb "turbómagyar" illető egy szürke szedánnal. Megmondom őszintén, nem erre a csávóra számítottam az autó alapján. Amit vártam, az egy családapa vagy egy szerényebb üzletember volt, erre beülök, és egy naaaagy, kopaaaasz, negyvenes éveit taposó férfit pillantok meg, aki nagyban hallgatja gyönyörűbbnél gyönyörűbb magyar zenéit - csak példaként említem meg, hogy Divízió 88-ról van szó, vagy valami ahhoz hasonlóról, isten ne vegye bűnömül, hogy nem ismerem a ma népszerű neonáci bandák összes nagy slágerét. No, sebaj, elvitt Egerig, útközben kicsit mocskolódott, de azért legalább a szélvédőt nem köpködte tele maga előtt a nagy kormányszidalmazás közepette. Óh, Eger, csupa szép, csupa jó, csupa drága dolog helye. Nem szeretem a turistákat, mert ahol megjelennek, mindennek felmegy az ára, én meg ugye elég csóró vagyok. Találkoztam a buszpályaudvarra menet egy kedves punkkal, kevéske pénzemből 800 HUF-t folyékony kenyérre költöttünk. Itt jegyezném meg, hogy mennyire kedvelem a punkokat - róluk is szándékozok még írni. A legcsóróbb és legönzetlenebb emberek az országban tapasztalataim szerint, sokan mégis a külsejük alapján ítélik meg őket. No, haladjunk a történettel, mert sose érünk a végére... Egyerből gyalog indultam Szilvásváradra. Még oda is értem volna, ha valaki gyorsan felvesz autóval, de mivel nem tette senki, és időközben beesteledett, nem volt mit tenni, alvóhely után kellett néznem. Egy buszmegállónál álltam meg, amolyan BKV-s sémára készült a dolog, tehát fekvésre nem a legalkalmasabb. Lefekvés előtt felállítottam négy damilból készült csapdát, hátha fogok valami reggelit, de csalatkoznom kellett, egy ártatlan mókus vagy nyuszi se esett áldozatul a minden ravaszságot nélkülöző hurkaimnak. Az éjszakám... hmmm... Hát, hosszúnak hosszú volt, csak nem tudtam aludni. Meglepődtem, hogy májusban még ilyen hidegek az éjszakák. Meglepődtem, hogy szarvaskőn ennyi a kóborkutya. És azon is meglepődtem, hogy mekkora a forgalom ezen az Isten háta mögötti kis falun keresztül. Az már csak a hab volt a tortán, hogy valami vad is érdeklődött alkalmi táborhelyem után, és a megálló mögötti erdőben zörgött egy kicsit, de azt legalább jó hangosan. Szóval ennek a hosszú éjszakának fél4-4 körül véget vetettem, felszedtem a csapdákat, és elkezdtem sétálni, hogy ne fázzak annyira. 200 méterre ideiglenes , olcsó szálláshelyemnél egy sokkal alkalmasabb alvóhelyet találtam, ami négy oldalról szélvédett volt, tűzrakóhellyel és egy akkora paddal, amin kényelmesen elfértem volna minden holmimmal együtt. Hát, késő bánat... 5:15-kor ment vonat Szilvásváradra, azon ingyen utaztam, hála egy felettébb rendes - ámde kevéssé kötelességtudó - kalauznak, aki csupán megkérdezte, hova megyek, majd csatlakozott a vonatvezetőhőz. Szilvásváradon hideg volt a változatosság kedvéért, és még a viharfellegek is sűrűsödtek a fejem felett. Szerencsére a várt égiháború helyett csak egy kis záporocskácska szakadt a fejemre. Javára legyen mondva, hogy bár egy kicsit eláztam, frissítően hatott rám, és életem eddigi leszebb szivárványával ajándékozott meg. Az állomásra visszatérve szundítottam egy órácskát, majd egy kis cicamosdás után csináltam egy csúzlit. Sok hasznát nem vettem, de jól esett csinálni valamit 10:35-ig, mikorra is az osztályomnak meg kellett érkeznie az állomásra. Ők a divatosabb módon jöttek el idáig, és kb 20 órával kevesebbet utaztak. Egy darabig azzal szórakoztam, hogy észrevétlenül követtem őket. Vicces volt, jókat röhögcséltem magamban a sövény mögött, néhány járókelő furcsán nézett rám, de egyikük se hívta a rendőrséget... Mikor meguntam, felhívtam az ott álldogáló barátomat, és rekedtes hangon beleszóltam a telóba: "Norrrbiiii... Mi a kedvenc horrrorfilmed? ... Tudod mit? ... Fordulj meg..." Jó 10 másodpercet szakadt a röhögéstől, nem hitte volna, hogy tényleg lemegyek hozzájuk látogatóba. Egy osztálytársnőmet kishíján halálra rémítettem, ugyanis kémfotókat csináltam a gépemmel, és ő ezt észrevette. Ezekután odamentem az osztályhoz, megosztottam velük fantasztikus utazásom és éjszakám rövid történetét, és elmentem velük túrázni. Megnéztük az ősember barlangját, a Fátyol-vízesést, meg egyebeket. Visszafelé megpihentünk egy nagy réten, ott játszottunk, pihiztünk, talajtornáztunk, szóval jól elvoltunk. Lefelé jövet mindenki vonattal ment, de én a fogadalmamhoz híven jegyvásárlás helyett futva vágtam neki a távnak, és meg is vertem a vonatot 4 és fél kilométeren. A tüdőm majd kiköptem, de sikerült!!! Egy egész vonat drukkolt nekemXD Este a földön aludtam az osztály szálláshelyén, még fürödni is tudtam. Jól aludtam, durva 9 órát, és reggel jó kis izomlázzal ébredtem. Vettem reggelit a kisboltban, elbúcsúztam a 11c-től és gyalog vágtam neki a visszaútnak. Bélapátfalva után vettek csak fel 3 kilométerrel, úgyhogy az is jó kis túra volt, akkor már nem volt 100-as a lábam. Ott felvett egy fiatal pár, rendesek voltak, kicsit kérdezgettek, hogy mit csináltam, de inkább egymással beszélgettek. Eger északi oldalán, a Tesco-nál tettek ki. Mire innen eljutottam Eger déli oldalára, már erősen sántítottam bal lábra, mégse nagyon akart senki se megállni. Jó 5-6 kilométer gyaloglás után mégis felvett egy fickó, aki azzal nyitott, hogy ő hallgatag típus, és beszéljek nyugodtan, ő majd csak hallgat. Hát, sikerült előhoznom a legjobb formáját, végigbeszélte az utat Gyöngyösig, remek beszélgetőpartner volt, tájékozott, művelt, intelligens és barátságos. Megadta a telefonszámát, hogy ha Balassagyarmat felé túrázok egyszer, csörögjek rá, és meg van oldva a kajám meg a szállásom. Elvitt volna Hatvanig is, de Gyöngyösön beugrottam Timihez a kocsmába, visszaadtam az ötszáz pengőt, és elindultam újra az M3-mas felé. Elértem odáig, még sántikáltam is egy kicsit, de a lábfejem feladta a harcot, kiültem az autópálya szélén mezítláb stoppolni. Fél órát ücsörögtem, próbáltam számolni, hogy hány autó megy el mellettem, amiben volt hely, de hamar ráuntam, olyan 95284872554-nél abbahagytam a számolást. Végül egy kedves nyugdíjas néni vett fel egy Wartburggal, a nővérét ment meglátogatni Budapestre. Kicsit tájékozatlan volt és egyszerű lélek, de nagyon kedves, mosolygós és életvidám volt 79 éves korához képest. Felhozott az Andrássy útig, onnan pedig BKV-val jöttem - természetesen elítélendő módon ingyen:P.
Ez volna az én első "kiskalandom", nagyon élveztem, semmit se bántam meg, és megteszem máskor is, remélem!

Egy kicsit magamról...

Üdv mindenkinek, aki teljesen véletlen erre téved. Bemutatkoznék: BG vagyok, 18 (lassan 19) éves, budapesti diák, a Berzsenyi Dániel Gimnázium C és K(Kiskoczka) évfolyamának büszke tanulója, egyesek szerint őrült, mások szerint csak hülye, de aránylag jóindulatú tagja a társadalomnak. Szeretem a kihívást, a versenyt, vagy ahogy egy barátommal hívjuk, a challenge-t. Szándékom szerint ebbe a blogba egy hétköznapi diák "kiskalandjait", rövidke írásait, tapasztalatait és társadalomkritikáit fogom jegyezgetni, és ez a diák nem lesz más, mint... Nah, gondolom nem nagy challenege rájönni, hogy én vagyok...