Kiskörút

Emberek odakint, itt a legújabb tudósítás egyenesen az én kis unalmas világomból! Összeszedtem magam, legyűrtem a lustaságom, hogy még azelőtt konvertálhassam pixelbetűkbe a múltheti kis túránkat Andris alias Aldum barátommal, mielőtt híresen rossz memóriám ismét cserbenhagy. Az ezt megelőző héten, kedden fent említett elsőtisztemmel útnak indultunk Budapestről, hogy kicsit körbejárjuk magyarországot autóstoppal. Eredetileg hétfőn indultunk volna, de aznap szülinapom alkalmából barátaim megleptek több, mint másfél tucat sörrel. Itt és most ezt szeretném nekik megköszönni, boldog vagyok, hogy ennyien szervezkedtek csak az én kedvemért:)

Kedden terveink szerint eljutottunk volna Miskolcig, esetleg Debrecenig, de legalábbis Egerig. Sajnos csalódnunk kellett, Cinkotától összesen egy ember vett fel minket, ő is csak pár kilométert vitt. Gödöllőn egy órán keresztül stoppoltunk, ráadásul elég jó helyen az én megítélésem szerint, de sajnos eredménytelenül... Busszal mentünk Hatvanba, hogy legalább Budapest agglomerációjától elszakadjunk, és normálisabban tudjunk stoppolni. Hatvanban ért utol minket az este, a városon kívül egy elhagyott kertben találtunk szállást, itt is csak a kerítés hiányosságait kihasználva. Éjjel felváltva őrködtünk, én kezdtem a műszakot, elméletben 2100-tól éjfélig, gyakorlatban 2036-tól 0100-ig. A sötétben eléggé unatkoztam, jegyzeteket íroggattam, csillagokat figyeltem, sündisznóra vadásztam, rendőröket lestem, hogy miattunk jöttek-e, szóval elütöttem valahogy az időt. Láttam hullócsillagot is, kívántam is, az még a jövő zenéje, hogy valóra válik-e:) Aldum elég nehezen aludt el, 2230-ig forgolódott. Váltás után hamar elaludtam, hogy 0300-kor ismét átvehessem a posztot.

Napkelte után ismét felkerekedtünk, módosítottuk az útitervet és Szolnok felé vettük az utunkat, ahol egy régi barátunkat terveztük felkeresni. Egy rutinos gyorshajtó vett fel minket, és egyből Szolnokig elvitt. Itt "megfürödtünk" a Zagyvában, kajáltunk, piáltunk, majd ceglédi átszállással Kecskemétre, a szép lányok városába stoppoltunk. Útközben hasznos tippeket kaptam utazók részére egyik sofőrünktől, aki fiatalabb korában szintén stoppolással, illetve mozgó vonatokra ugrálással foglalatoskodott unaloműzésből. Kecskeméten szökőkutaztunk, nyugtáztuk, hogy tényleg a szép lányok városába jutottunk, majd némi tépelődés után, hogy itt telepedjünk-e le és alapítsunk-e családot vagy menjünk tovább, az utóbbi mellett döntöttünk. Vesztünkre... Felvettek minket, és jó eséllyel egy dunaparti szabadstrandon tölthettük volna az éjszakát, amit vezetőnk ajánlott. Terveink azonban sajnos ismét dugába dőltek...

Éppen két autót előztünk, elöl egy teherautó ment, mögötte egy sedan. Már elkezdtünk előzni, mikor a személyautó bevágott elénk, minden jelzés vagy tükörbepillantás nélkül. Sofőrünk félrekapta a kormányt, a fékbe lépett, de sajnos nem sikerült időben megállnunk, az aszfaltot elhagyva a fékek nem sokat fogtak a sóderen és a füvőn. Egy 2 és fél-3 méter mély mezőgazdasági vízelvezető árokban kötöttünk ki. Hála a gondviselésnek és éber őrangyalainknak, illetve Szent Kristófnak, az utazók védőszentjének, mindhárman be voltunk kötve, és csak könnyeb sérüléseket szenvedtünk - Aldumot és engem az öv húzott meg, a vezetőnek a keze sérült meg. A vétkes autós persze elhajtott, sőt, még a tanúk is... Megvártuk a rendőröket, mentőket, autómentőket, majd egy közeli csárdában szereztünk ingyenzuhanyt és szállást egy nádas tövében. Az őrködést hagytuk a fenébe, úgyse lát meg minket senki egy halastó mellett egy nádcsomó tövében éjjel. Álmunkat így is szúnyogok hada ostromolta.

Reggel ismét a nappal ébredtünk, és egy román utánfutós kocsi vett fel minket és szállított egészen Székesfehérvárig. Úgy gondoltuk, megérdemlünk egy kis pihenést, ezért vonattal elmentünk Velencére süttetni a hasunkat meg fürdeni. A MÁVot nem kenyerem kritizálni, csórók szegénykéim, de azért egy röpke háromnegyed órát kellett várnunk, míg találtak egy szabad mozdonyt. Velencén pihenőztünk, majd innen - bevallom, számomra is rejtélyes - úton Tatabányáig jutottunk két átszállással. Jóindulatú embereket mindenhol találni, egyik autós még az 1000 forintos térképét is nekünk akarta adni, de mi nem fogadtuk el. Tatabányán lángosoztunk, majd busszal jutottunk Aldum végállomásához, Tatára, a nagyszüleihez. Itt végre jól belaktunk, jót aludtunk, jót fürödtünk - nem feltétlenül ebben a sorrendben. Innen én másnap indultam tovább, egy autós elvitt Tatabányáig, itt kaját vettem, innivalót, és gyalog hagytam el a várost... Ti nem akarjátok látni Tatabánya keleti csücskét. Én se akarom többé. Pocsék hely. Az egyes út mellett indultam tovább, ha valaki csak pénzért tud magának szerelmet vásárolni, itt jó helyen jár... Az út mellett kilométer hosszan állnak a pillangók. Herceghalomig vitt el egy rendes, Gergő nevű srác, onnan pedig egy rendes, ámde memóriámnak hála ismeretlen nevű kopasz, jó zenét hallgató humanoid létforma, aki rendesen taposta a gázt, mivel fagylaltot vitt haza a gyerekeinek egy közepesen hőszigetelő hungarocell dobozban. A Határ útnál tett ki, innen metróval már gyerekjáték volt hazabliccel... ööö... hazamenni.

Körülbelül ez lenne a múlt hét eseményleírása röviden, idővel bővíteni fogom, mivel soksok dolgot nem írtam le, és szeretném megosztani a "hajónaplóban" leírtakat is (ez volt az útinaplónk).