Derűs napot minden kedves olvasónak, akikről biztosan tudom, hogy legalább 3man vannak (pontosság kedvéért 4en), eljött ismét az idő, mikor végtelen lustaságomat legyőzve ismét írok valamit ebbe a blogba. Mindenesetre mesélnivaló akad. Az előző bejegyzésben, az előzetesben leírt útvonalon terveztem utazgatni. Na, ez kicsit megváltozott:D
A Bécsi úton indultam el, ez a 10es útra vezet. A híres-nevezetes BKV-stílusomban vágtam neki az útnak, így eljutottam a Solymári MadarasTescóig, itt kezdtem meg az érdemi stoppolást. Lesétáltam az útra, és kinyújtottam a kezem, de az eredmény még engem is meglepett, egyből az első autós felvett. Rövid kis utak következtek, mivel senki se tudott két falunál nagyobb távolságra elvinni egyelőre(!!!), lassan-lassan haladtam tehát csak célom felé, de minek is siettem volna, hisz csak másnap reggel 8-ra terveztem a Sopronba érést. Még délelőtt értem Tátra, ahol meglepett az a közvetlen vendégszeretet, amivel egy idős bácsi fogadott, mikor megkérdeztem tőle, hogy messze van-é még a falu/város/község vagy mittudoménmi vége. Erre ő kedvesen válaszolt, majd beinvitált, hogy kóstoljam meg finom háztáji borját. C-kategóriás horrorfilmek, thrillerek és krimik hosszú listája pörgött le a szemem előtt, de a forró, fárasztó úton egy hűsítő fröccs lehetősége elfeledtette velem az óvatosság fogalmát, és mint kiderült, jól tette. Ittam egy kis vörösbort, egy kis fehérbort, egy kis pincehideg kevert bort, és indulás előtt egy jó nagy marék házi almával is gazdagabb lettem, ami igazán jól jött napi ételadagom rövid életét tekintve.
Továbbmentem tehát, és sikerült felvetetnem magam a tátmelletti temetőt elhagyva. Innen még két falut tudtam magam mögött hagyni egy stoppal, így - ha jól emlékszem - Lábatlanba érkeztem. Innen egy falunyi séta után vett fel a világ egyik legjobb arc autósa, akit mostantól nevezzünk mondjuk az egyszerűség kedvéért B.E-nek. Namármost, ha valaki stoppol, örül, hogy egyáltalán megáll valaki... Ha az illetőnek sportkocsija van, akkor a stoppos mégjobban örül... Ha a sportkocsiban légkondi és egy hatalmas arc ember van, akkor a stoppos nem véletlenül talált Leányvár közepén egy négylevelű lóherét telefonálás közben... B.E. egy körülbelül 40 éves emberke, akinek egy 20 éves országúti kalandor lelke költözött a testébe. Meg tudtam érteni, hogy miért szeret ennyire vezetni, a gép stílusos, gyors, és nagyon kényelmes volt... Milyen is lehetne még egy Mazda MX5 cabrio? Először úgy nézett ki, hogy elvisz Győrig, és akkor boldogan, hogy a fél utat egyben megtettem, kiszállok és stoppolok tovább a 85-ösön. A dolgok azonban nem így alakultak... Először meglátogattuk Komáromot, itt körbekocsikáztuk a várost, útitársam megmutatta a város nevezetességeit, szebb részeit. Ezután Győr felé vettük az irányt, de még mielőtt odaértünk volna, felajánlotta, hogy elvisz egészen Sopronig. Ámélkodtam, hogy milyen emberek vannak még a világon, és továbbmentünk. Fertőszentmiklósnál megkérdezte, hogy sok időm van-e még? Mondtam, rengeteg, másnap reggelre kell ott lennem, és ekkor még csak délután 4 óra körül járhatott az idő. Következő kérdés: van-é nálam személyigazolvány? Persze, hogy van, különben hogy azonosítanák a hullámat? És az utolsó kérdés, amit még a történelem során nem kérdeztek stoppostól: Nincs kedved kinézni Ausztriába a Fertőtó partjára? Hát, mit ne mondjak, volt kedvem... Podesdorf szép hely, szép tóparttal, sok német anyanyelvűvel - a német sose volt az erősségem. Kicsit lógattuk a lábunkat a mólóról, dumálgattunk, majd Sopron felé vettük az utunkat. Útközben még leszidott, hogy miért nem szóltam korábban, hogy nincs sátram meg gázfőzőm, mert akkor azt is adott volna. Hát igen, úgy néz ki, megéri bízni az emberekben, mert ha nem stoppoltam volna, nem ismerek meg egy ekkora jó arc embert, az ziher...
Itt, eme sorokban szeretném mégegyszer megköszönni az engem felvevőknek, hogy segítségükkel még egy soproni városnézésre is volt időm este, sőt, egy kicsit még aludni is tudtam... de erről inkább a következő beszámolóban írok röviden!
A Bécsi úton indultam el, ez a 10es útra vezet. A híres-nevezetes BKV-stílusomban vágtam neki az útnak, így eljutottam a Solymári MadarasTescóig, itt kezdtem meg az érdemi stoppolást. Lesétáltam az útra, és kinyújtottam a kezem, de az eredmény még engem is meglepett, egyből az első autós felvett. Rövid kis utak következtek, mivel senki se tudott két falunál nagyobb távolságra elvinni egyelőre(!!!), lassan-lassan haladtam tehát csak célom felé, de minek is siettem volna, hisz csak másnap reggel 8-ra terveztem a Sopronba érést. Még délelőtt értem Tátra, ahol meglepett az a közvetlen vendégszeretet, amivel egy idős bácsi fogadott, mikor megkérdeztem tőle, hogy messze van-é még a falu/város/község vagy mittudoménmi vége. Erre ő kedvesen válaszolt, majd beinvitált, hogy kóstoljam meg finom háztáji borját. C-kategóriás horrorfilmek, thrillerek és krimik hosszú listája pörgött le a szemem előtt, de a forró, fárasztó úton egy hűsítő fröccs lehetősége elfeledtette velem az óvatosság fogalmát, és mint kiderült, jól tette. Ittam egy kis vörösbort, egy kis fehérbort, egy kis pincehideg kevert bort, és indulás előtt egy jó nagy marék házi almával is gazdagabb lettem, ami igazán jól jött napi ételadagom rövid életét tekintve.
Továbbmentem tehát, és sikerült felvetetnem magam a tátmelletti temetőt elhagyva. Innen még két falut tudtam magam mögött hagyni egy stoppal, így - ha jól emlékszem - Lábatlanba érkeztem. Innen egy falunyi séta után vett fel a világ egyik legjobb arc autósa, akit mostantól nevezzünk mondjuk az egyszerűség kedvéért B.E-nek. Namármost, ha valaki stoppol, örül, hogy egyáltalán megáll valaki... Ha az illetőnek sportkocsija van, akkor a stoppos mégjobban örül... Ha a sportkocsiban légkondi és egy hatalmas arc ember van, akkor a stoppos nem véletlenül talált Leányvár közepén egy négylevelű lóherét telefonálás közben... B.E. egy körülbelül 40 éves emberke, akinek egy 20 éves országúti kalandor lelke költözött a testébe. Meg tudtam érteni, hogy miért szeret ennyire vezetni, a gép stílusos, gyors, és nagyon kényelmes volt... Milyen is lehetne még egy Mazda MX5 cabrio? Először úgy nézett ki, hogy elvisz Győrig, és akkor boldogan, hogy a fél utat egyben megtettem, kiszállok és stoppolok tovább a 85-ösön. A dolgok azonban nem így alakultak... Először meglátogattuk Komáromot, itt körbekocsikáztuk a várost, útitársam megmutatta a város nevezetességeit, szebb részeit. Ezután Győr felé vettük az irányt, de még mielőtt odaértünk volna, felajánlotta, hogy elvisz egészen Sopronig. Ámélkodtam, hogy milyen emberek vannak még a világon, és továbbmentünk. Fertőszentmiklósnál megkérdezte, hogy sok időm van-e még? Mondtam, rengeteg, másnap reggelre kell ott lennem, és ekkor még csak délután 4 óra körül járhatott az idő. Következő kérdés: van-é nálam személyigazolvány? Persze, hogy van, különben hogy azonosítanák a hullámat? És az utolsó kérdés, amit még a történelem során nem kérdeztek stoppostól: Nincs kedved kinézni Ausztriába a Fertőtó partjára? Hát, mit ne mondjak, volt kedvem... Podesdorf szép hely, szép tóparttal, sok német anyanyelvűvel - a német sose volt az erősségem. Kicsit lógattuk a lábunkat a mólóról, dumálgattunk, majd Sopron felé vettük az utunkat. Útközben még leszidott, hogy miért nem szóltam korábban, hogy nincs sátram meg gázfőzőm, mert akkor azt is adott volna. Hát igen, úgy néz ki, megéri bízni az emberekben, mert ha nem stoppoltam volna, nem ismerek meg egy ekkora jó arc embert, az ziher...
Itt, eme sorokban szeretném mégegyszer megköszönni az engem felvevőknek, hogy segítségükkel még egy soproni városnézésre is volt időm este, sőt, egy kicsit még aludni is tudtam... de erről inkább a következő beszámolóban írok röviden!
1:Szerintem hívjuk Burkolónak,ez az ötlet jobban tetszik
VálaszTörlés2:Hogy nem volt sátrad,amikor adtam neked kölcsön,direkt ezért?
nem voltak benne szögek, és egy embernek kurvanagy és nehéz volt...
VálaszTörlésDrága Életem! Melegen ajánlom, hogy én is bennelegyek azon 3 emberben, akikről úgy véled, olvassák a blogot. Nos, ha nem, akkor legyen átírva 4-re, de moströgtön!! :D :P
VálaszTörlésüdv: tisztelt menyasszonyod! :P